Műhelymunka

Mivel ez egy blog, gondoltam, nemcsak a készített képeket osztom meg a kedves olvasóval, hanem azt is, mi történik a fényképezőgép kikapcsolása után - és persze azt, hogy mi történik a bekapcsolás előtt.

Ha valaki komolyan fényképez, alkot. És az alkotás gondolkodással jár, mely egy meglehetősen hosszú folyamat. A fotográfus kigondolja, mit szeretne megörökíteni. És már ez is a műhelymunka része. Átgondolja a témát, az ahhoz szükséges dolgokat: helyszín, időpont, modell, felszerelés, kiegészítők.

Ha a természetbe megyünk fotózni, akkor is mindezt át kell gondolni. Meg kell nézni, mikor van napkelte, naplemente. Milyen lesz a fotózás órájában az idő - ha naplementét szeretnénk fotózni, esőben nem érdemes elindulni. Meg kell nézni, hogy hol fog lemenni a nap - a nap járásának változása miatt az árnyékok is máshogy vetülnek a tájra, épületekre, és a naplemente pontos helye is "máshova esik". Át kell gondolni, hogy mit szeretnénk fotózni, és a megfelelő felszereléssel kell menni: optika, szűrők, állvány. Ha modellt is viszünk, akkor derítőlap, és persze segítő, aki tartja a derítőlapot. Nem kell vinni mindent, hiszen nem akarunk két nagy börönddel hegyet mászni, de a szükséges felszerelést nem szabad otthon hagyni. Rossz lenne, ha a fejünket a legközelebbi fába kellene verni, mert nincs nálunk nagylátószögű objektív, amikor csodás felhők vannak az égen, és mi napkeltét jöttünk fotózni. A megfelelő öltözetről, ennivalóról, innivalóról remélhetőleg senki sem feledkezik el. És persze a térképről, közlekedési eszközről.

Ha stúdióban fotózunk, akkor néhány dolog egyszerűbb, hiszen ott művi fények adják a világosságot, és azért sem kell aggódnunk, hogy elázunk az őszi záporban.

Ha elkészítettük a megfelelő képet, kikapcsoljuk a fényképezőgépet, hazavisszük, feltöltjük a memóriakártyáról a számítógépre és folytatódhat a műhelymunka. Eddig ez tervezésből állt, ezután következik a kivitelezés.

Vannak olyan műfajok, ahol megengedhetetlen a képek módosítása - természetfotó, de itt is át kell néznünk a képeket. Az alapkövetelményeknek meg nem felelő fotót azonnal törölni kell, nem érdemes vele tölteni a memóriát. Melyek ezek? Életlen - és itt nem a művészi igényű életlenségre gondolounk, nem jó helyen van az élesség, zavaró foltok, tárgyak vannak a képen, melyeket nem lehet kiretusálni, kosz került a lencsére fotózás közben (mert persze ez is előfordul, ha az óvatlan fotós nem tisztítja kellő gyakorisággal a felszerelését), ami csúnya mintát hagy a fotón, kiégett, bebukott képek, fenekét fordító állatok és sorolhatnám.

Sokan sajnálják erre az időt, és sajnálják a képet is, hogy hátha jó lesz valamire. Van egy rossz hírem: a "seggfotó" nem elfogadható egyetlen természetfotó pályázaton sem. Azaz ha fotózás közben a madarunk éppen a hátsó fertályát mutatja, azt inkább le se fotózzuk, vagy ha így sikerült, töröljük ki a képet. Ha kiégett egy kicsit a kép, alkotó fotográfiában még tudunk kezdeni vele valamit, de természetfotónál használhatatlan. Meg kell szabadulnunk a portréfotózás aranyszabályait megszegő képektől is. Sokan mondják erre, hogy de a másiknak tetszik. Lehet, de csak azért, mert egy olyan ember van rajta, akit kedvel. Nekünk olyan fotót kell készítenünk, hogy bármikor tudjuk vállalni.

A mai digitális világban úgyis ezer meg ezer fotó készülhet. Ne sajnáljuk kidobni a rosszat, és inkább azt a néhány jót tartsuk meg, ami minden igényt kielégít.

Ha az alapvető áttekintésen túl vagyunk, következhet az alkotó fotográfia szépsége: elengedni a fantáziánk, és úgy befejezni a fotót, ahogy a készítést megelőzően megálmodtuk. Van, akinek ez kevesebb digitális utómunkát jelent, van, akinél új kép születik - én ez utóbbit már fotografikának tartom, bár a fogalom még nem elfogadott és elterjedt a nagyvilágban.

Miután elképzeléseinket megvalósítottuk, elmentettük a módosított képet, előkészítettük előhívásra, mondhatjuk azt, hogy befejeztük a műhelymunkát. Az ezt követő előhívás és a falra történő felhelyezés már csak hab a tortán.